RSS Feed

A férfiak hisztisebbek klimax idején

Cs.T. - 2012. 08. 18. 8:05:59 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A férfiak hisztisebbek klimax idején

A nők pedig nem szeretnek beszélni róla, tanácstalanok is vele kapcsolatban, mifelénk már a kifejezés is rosszul cseng. A köznyelv banyakórnak nevezi ezt az állapotot Scherter Judit, aki könyvet írt a témáról, azt mondta, olyan ez, mint a zugivás. Zugklimax. Ha nem beszélnek róla, nem létezik.

Pedig hát a hormonok táncakor nem feltétlenül kell búcsút inteni a nőiességnek. A klimax a termékenység megszűnését jelzi a nőknél, amit nehéz feldolgozniuk, hiszen a nő első rendű feladata az anyaság. Mára ez megváltozott, még akkor is, ha erre a kijelentésre a feministák lángnyelveket öltenek és dobognak a lábukkal. Másrészt a klimaxos nőket negatív előjelekkel emlegetik. S ne szépítsük: a klimax az öregedéshez vezető úthoz jelentős előrelépés, magyarázta Scherter Judit, a Nők délutáni fényben  című klimaxkönyv szerzóje. 

A klimaxot sokszor még maguk előtt is azért titkolják egyes nők, mert úgy érzik ezzel végleg elveszítették a nőségüket, a nőiességüket. Vannak nők, akik korán mentek férjhez, korán szültek, s most nagymamák lettek, úgy érzik életüknek ez a része lezárult. Ha társkereső korszakban vannak, ez nem következhet be, hiszen el kell adniuk a "portékát", vagyis önmagukat, s igyekeznek csinosak maradni. Sokféle válasz van erre a kérdésre, s mindenkinek más története van a saját klimaxáról. Az kétségtelen, hogy nem kellemes állapot. A szerző szerin ha a klimax váratlanul éri az embert, s nem gondol bele, felérhet egy pofonnal. Ha fizikailag felkészülünk rá sok mozgással, megfelelő táplálkozással, könnyebb lesz elviselni. 

A férfiak nagy része iszonyodik a témától, miközben létezik férfiklimax is. Kevésbé látványos tünetekkel, mivel a hormonok náluk lassabban hanyatlanak, emiatt könnyebben is viselik el. A klimax a nőknél szakadékba zuhanás, a férfiaknál lassú battyogás lefelé a lejtőn. A férfiak sokkal hisztisebbek ilyenkor, kevésbé tudják kezelni ezt az állapotot. Nem véletlenül keresnek fiatalabb barátnőt, hogy bizonyítsák, még ők is fiatalok.


Fotó: - a -
Lap tetejére