RSS Feed

Emberi jogi munkacsoportot alakított a kormány

MTI - 2012. 02. 23. 18:03:40 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Emberi jogi munkacsoportot alakított a kormány Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vezetésével. A testület feladata a többi között, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok magyarországi érvényesülését.

Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg és csütörtökön hatályba is lépett. A döntést ismertető közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a munkacsoport elnöke Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, alelnöke pedig Répássy Róbert igazságügyi államtitkár. A munkacsoport tagjaként dolgozó állami vezetők - összesen tizenkét államtitkár - tevékenységükért nem kapnak tiszteletdíjat.
    
A tárca közlése szerint a testület feladata konzultációt folytatni az emberi jogok magyarországi érvényesülését vizsgáló civil, érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel, alkotmányos szervekkel, illetve áttekinteni a nemzetközi megállapodásokból és kötelezettségvállalásokból fakadó, az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos feladatokat.
    
A testület vizsgálja azoknak az ajánlásoknak a végrehajtását, amelyeket az ENSZ emberi jogi tanácsának úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálatakor (UPR) tavaly megfogalmaztak Magyarországnak. Ezen kívül javaslattevő szerepe lesz, valamint feladata elősegíteni az emberi jogok magyarországi érvényesülésével összefüggő szakmai kommunikációt.
    
A KIM tájékoztatása szerint a munkacsoport legalább negyedévente ülésezik, és olyan konzultatív emberi jogi kerekasztalt is működtet, amelyben helyet kap az alapvető jogok biztosa, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, továbbá civil, érdekképviseleti és szakmai szervezetek képviselői is.

Lap tetejére