Pár évvel ezelőtt ő volt, aki, talán az országban egyedüliként fogta a különböző méretű és fajtájú szekercéket, elsősorban baltákat, maga alá kapott egy hatalmas farönköt, amelyet csak ketten-hárman tudnának megmozdítani és becipelte a műhelyébe és jó idő esetén a tanyájának az udvarán kezdett a szoborcsinálásba. Mert fafaragó ő, a nemesebbek közül is. István király szobor, arató férfi, kenyérszegő asszony, halászó férfi portréi, kopjafák, Kossuth Lajos portréja és sorolni is nehéz az alkotásokat. Földműves családból származik, Matkón az "öreg iskolába" és Kecskeméten a Piarista gimnáziumba járt. Meghatározó élményeket szerzett a pásztorkodás és más mezőgazdasági munkák végzése során. Ezekből merített, amikor szobrait baltás faragással elkezdte készíteni.
A tanyasi fafaragó
Végzett néprajzi gyűjtéseket, népi együttest szervezett, szakkört vezetett, fafaragást tanított. Gyermekkora óta foglalkozik fafaragással, először a mindennapi használati tárgyakat díszítette, később már szobrokat és domborműveket is faragott. Baltával és vésővel dolgozott, a keményebb fafajtákat kedveli még ma is (diófa, szilfa, ahogy ő nevezi:paraszt márvány), tölgyfa,vadkörtefa). Témáit leggyakrabban a népi életből veszi. Munkásságáról portréfilm is készült "Pusztai faragó ember" címmel. Jelenleg a Kecskeméthez tartozó matkópusztai tanyáján él. Több munkája is megtalálható a megyeszékhelyen működő Naiv Művészek Múzeumában.
Családjával, balra Ica lánya
Díjakat, elismeréseket kapott bőven. Néhány a teljesség igénye nélkül:
Népművészet Mestere díj, 1987.
Bács-Kiskun megye Művészeti díja, 2000.
Katona József-díj, 2009.
A világot bejárva, sok poéta, filmrendező is "ráharapott".
Feleségével
A Rockenbauer Pál által szerkesztett Kisvasutak Magyarországon, az 1971-es filmben Polyák Ferenc így vallott munkásságáról: "Na, most, hogy az ember ezt faragja, állandóan ösztönöz valami, megfog. Vagy egy fájdalom, szomorúság, vagy valami bánat, vagy hallok ősi, régi történeteket az itt élt betyárokról. Na, most ezek a történetek, babonás históriák, mindenféle pletyka, elbeszélés, ami itt történik, fiatal lányok, legények vagy idősebb emberek mind belekerülnek a faragásba, formát adok nekik. Érzem azt, hogy így élnek tovább ezek az emberek."
Jó falat járt minden vendégnek
Később, Rónay György egyik versében így írt róla:
"Az emberek elmúlnak, a fák sorra kidőlnek,
Tűnődik, mit tehet, hogy itt marassza őket.
Így jár-kel a világban. A kezében szekerce,
Hogy a múlandót mégis maradóbbá teremtse."
Amíg dolgozott, sorra kapta az elismeréseket. Most, a mai világban, szeme fénye meggyengült, dolgozni nehezére esik. Sok barát, sok ismerős, aki ez idáig látogatta, - mert ajándékot, faragást remélt vagy kapcsolati tőkét, - mind-mind elfelejti lassan. Az emberi gyarlóság nehezére esik Polyák Ferinek. Nehezen tudja feldolgozni, hogy a világ a barátok nélkül elmúlóban van. Nehezen dolgozza fel az az ember, aki szeretetből és szívből fogadta ismerőseit, a kor híres embereit, hogy elfelejtették őt. Tanyáján ma is szívvel neveli unokáit, de lányában még talál reménysugarat. Ő az egyetlen, aki kézügyességével, rátermettségével pótolja az atyai mívességet és minőséget. A kis Ica beköltözött a műhelybe, amelynek faillata és a szobrok varázsa nem engedi a még idelátogatót hamar távozni. Ha már „kiélte” magát a vendég, akkor érkezik Polyák Föri felesége, Ica és az egykori vendéglátás szeretetével kínálja süteményével, kávéval, némi tanyasi harapnivalóval a látogatót.
A betegség nem fog ki Polyákförin, de a munka már nem a régi. Bizonyára jól esne neki, ha egykori igaz barátai közül ma ismét sorban állva várnának a bebocsátásra hozzá. Vajon, meddig kell erre várnia?
Korabeli kép, Amerigo Tottal
Fotó: E. Várkonyi Péter