Intellektuális szemétbőrbe bújva
| Váczy András - 2010. 01. 08. 8:13:16 |
|
Elekes Károly működését a művészet, de még inkább a művészeti élet iránti fokozódó szkepszis jellemzi az utóbbi öt-tíz évben. Ezzel párhuzamosan alkotásai egyre konceptuálisabbak, testetlenebbek, személytelenebbek és szociálisan érzékenyebbek lettek.
Aki nem hiszi, menjen el február végéig a Memoart Galériába (1055 Budapest, Balassi Bálint utca 21 -23. 1.emelet), és saját szemével győződjön meg róla Elekes Tunning VI című kiállításán.
A történet véletlennel kezdődött, amikor az utcán, egy autó kereke mellett talált egy teljesen szétszakadt festményt. Mivel a kép nem volt nagyon rossz, megsajnálta, hazavitte, majd restaurátor barátjának tanácsait követve megtisztította, dublírozta, kivasalta, retusálta, lakkozta. A méltóságát visszanyert, restaurált mű közepén mégis ott éktelenkedett egy hatalmas, sokirányú szakadás, ami Elekest arra sarkallta, hogy egy, a képhez kapcsolódó motívumot fessen rá. Elekes észrevette, hogy az egészen érzékenyen megfestett Tisza-parti táj előterében kikötött ladikoknak nincs evezőjük. Ezért a kimozdulás, a szabadság lehetőségét metaforikusan megidézve, evezők sorát festette a szakadást elfedő fekete csíkokra, melyeknek hálózata egyszerre emlékeztet cső- vagy számítógépes rendszerre és geometrikus absztrakt konstrukcióra. Így született meg a Legelső, a Fércelt naplemente (2003), amely egy giccshez illő, lemenő Napot is kapott. Itt még élesen elkülönül egymástól az eredeti realista kép és az annak jelentését felforgató absztrakt motívum.
Hosszasan folyatódik a történet, és most ott tart - ahogy Sturcz János művészettörténész mondja: "Elekes kiválóan ismerte fel, hogy a giccsek, a naiv és dilettáns munkák nemcsak a művészettörténet legkülönbözőbb korszakaiból származó toposzokat őrizték meg számunkra. Még ha részben devalválódott, deformálódott és töredékes módon is, de közhelyeik mélyén az emberi kollektív tudattalanból származó archetípusokat hordoznak. Saját tudatalattijára hallgatva, ezekből a lenézett alkotásokból tárja fel azokat a szimbolikus képzeteket, amelyek mára jórészt elvesztek a konzumtársadalomban élő ember számára. Nem véletlen, hogy oly gyakran jelennek meg rajtuk például a víz, az évszakok, a kert vagy az otthon ábrázolásai. Elekes olyan szimbolikus motívumokat társít hozzájuk, mint az út, a létra, a lépcső, a mérce, a hajó, a híd, a koponya, a jin-jang jel, a kereszt és mások. Az együttműködés három éve alatt kialakult Elekes "saját", rendkívül aprólékos, precíz, műgonddal megfestett, s a felhasznált, kisméretű festményekhez jól alkalmazkodó, flexibilis stílusa is, amely a középkori miniatúrákéhoz áll legközelebb.
Elekes "reciklációs" festészetének feltehetőleg van egy társadalom- és kultúrkritikai éle, hiszen nem lehet véletlen, hogy kiindulási pontjául nem művészek, hanem outsiderek alkotásait választja. Nyilván komoly kompromisszumokat is kell kötnie a gyenge minőségű alkotásokkal való párbeszédben. A végeredmény mégis őt igazolja, hiszen "reciklált festményei" - mint láthattuk - autonóm, mély jelentéstartalmakkal és meglepő esztétikai értékekkel bíró alkotások. És nem "intellektuális szemetek"!
Fotó: Váczy András