Ez az aprócska fesztivál majdnem csak gyerekeknek, Kapolcson lesz 2017. június 17-25. között.
A csoportokat elismert művészek, illetve intézmények szakemberei vezetik. A táborban – a település és környékének megismerése mellett – közös „alkotások” létrehozására is lehetőségük lesz, a kreativitás és a hagyományos „Kapolcs érzés” jegyében.
A tábort követően június 23-24-25-én három napos minifesztiválra kerül sor, ahol koncertek, színházi előadások, táncházak, játékok, kiállítások várják a családokat. Fellép többek között a Nemzeti Színház, a Muzsikás együttes, az Amadinda Ütősegyüttes, a Kolibri Színház, a Karzat Színház, Szirtes Edina Mókus, Érdi Tamás, a Republic Vonósnégyes és még sokan mások.
Fotó: Kalmandy Ferenc