RSS Feed

Pécsen rendezik a hungarológiai kongresszust

mti - 2016. 02. 04. 13:54:15 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Augusztus 22. és 27. között Pécsen rendezik meg a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek fő témája a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században. A kongresszusra 31 országból érkeznek tudósok, ami sokszínűséget és széles látásmódot biztosít az alapvető kérdések megbeszéléséhez. Várhatóan 500 fölött lesz az előadások száma.

    A kongresszus a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségsorozatba illeszkedik - mondta el Monok István, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság társelnöke a rendezvényről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
    A társaság történetét ismertetve kifejtette: létrejöttét 1977-ben kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, így alakult meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. Olyan nemzetközi szervezetet sikerült létrehozni magyarországi központtal, amely azt tűzte ki célul, hogy kapcsolatot teremtsen a nem Magyarországon élő, ám a magyarsággal foglalkozó tudósok között. Ezzel elősegítette az egyes országok kutatói közötti rendszeres információcserét, az eredményekről való tájékoztatást, a magyar nyelv, irodalom, néprajz és kultúra nemzeti egyoldalúságtól mentes tudományos vizsgálatát.
    A nemzetközi kongresszust ötévente rendezik meg, 2011-ben Kolozsvár, előtte a finnországi Jyväskylä, Róma és Nápoly, Szeged és Bécs adott otthont a tanácskozásnak. Első alkalommal, 1981-ben Budapesten rendezték meg a fórumot - jegyezte meg Monok István.
    A tanácskozás egyik célkitűzése a különböző tudományágak és -területek párbeszédének elősegítése, a már meglévő kapcsolatok láthatóvá tétele. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
    Mekis D. János, a szervezőbizottság főtitkára elmondta: folyamatosan bővül a résztvevő tudományszakok listája, többek között a filozófia, a zene- film- és színháztudomány is belépett a témakörök közé. Hozzátette, hogy ezt még tovább bővítették a tudományköziség irányába, szem előtt tartva, hogy a magyarság kultúrája iránt más tudományterületek is érdeklődnek: így például a jog-, a közgazdaság, az orvos- és műszaki tudományok is.
    Ezek a munkák kiegészülnek a kultúraköziség szempontjával is, ilyen lesz például a német-magyar tudományos és kulturális kapcsolatok két világháború közötti történetét vizsgáló szimpózium - fűzte hozzá.
    A kongresszus résztvevői foglalkoznak egyebek mellett a nyelvi sokszínűséggel, magyar színháztörténeti kérdésekkel, a migráció jogi aspektusaival és a Kárpát-medence vallási kultúrájával.
    Berke Gyula, a PTE rektorhelyettese, a szervezőbizottság elnöke arról szólt, hogy Magyarország első egyeteme alapításának 650. évfordulóját nagyszabású rendezvénysorozattal ünneplik a kormány 565 millió forintos támogatásával.

Lap tetejére