Fitzgerald, a nagy vagány

Mix Online - Fitzgerald, a nagy vagány - Nyomtatható változat

főoldal - Vélemény
Regös István | 2019. 09. 12. 8:00:00
Fitzgerald, a nagy vagány Egy vallomással kezdeném. Ha a művészet bármelyik ágával is találkozom, az számomra ünnepet jelent. Márpedig az ünnepnek meg kell adni a módját. Például kifejezetten utálom, ha egy színházi előadásra pólóban vagy ingujjban megy el valaki, mintha nem tisztelné a művészetet. Színházba járóként azonban egyre inkább ennek az ellenkezőjét tapasztalom. A nézők többsége elegánsan öltözik fel, mintha ünnepségre menne.
Ezt láttam a múlt hét szombatján is, amikor a Vígszínházban megnéztem Hemingway kortársának F. Scott Fitzgeraldnak A nagy Gatsby című művét (színpadra alkalmazta Kovács Adrián, Vecsei H. Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila). Jó tudni, hogy ezt a regényt vagy inkább novellát Fitzgerald 1925-ben írta és azóta hatszor filmesítették meg. A Vígszínház rendkívül bátor vállalkozása azért is érdekes, mert egy olyan musicalt készítettek belőle, amely a világ bármelyik nagy színházában sikert aratna.

Mint a Broadway-n

Láttam már néhány előadást a Broadway-n, így nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy a Víg felvette a kesztyűt és a musical terén is már komoly versenytársa a hasonló profilú színházaknak. Örülök, hogy nem vagyok színházi kritikus, mert akkor rákényszerülnék mindenféle állásfoglalásra, mint megrögzött néző azonban, bátran lehetek élvezője annak, ha valami szép és jó születik. Eszenyi Enikőre már eddig is sok mindent lehetett mondani, mert mint tudjuk, aki kimegy a napra, annak melege lesz. Eszenyi Enikő színházigazgató, állandóan a napon van és érdekes módon csak annyira lesz melege, amennyi a sikerhez szükséges. Márpedig ő tudja, hogy amíg igazgató, a színház minden rezdülése hozzákötődik, a legkisebb és a legnagyobb sikerben is része van.


A tehetség áldott képesség

Azt már tudjuk, hogy ifj. Vidnyánszky Attila rendkívül tehetséges. Ezt nem is érdemes boncolgatni. Boncolgatja ő maga is éppen eléggé, a művészet már csak ilyen. A Mount Everestet kell magad elé állítani, hogy megpróbáld megmászni. Ha a csúcsot nem is éred el mindig, de törekedj rá! Ez a fiatalember is körülbelül így gondolkodva olyan feladatokat kap, vállal és teljesít, melyekhez a legtöbb alkotónak egy egész élet kell. Elég, ha megemlítem, kevés olyan Hamletet lehetett látni, mint amilyent ő alakított. Most pedig az egykor ünnepelt amerikai regényíró darabjából álmodott előadást. Sikerrel! Fitzgerald hanyagul kezelte A nagy Gatsbyt, melyben szinte alig történik valami, mégis elénk tárul a húszas-harmincas évek Amerikája. A gazdasági világválság idején meggazdagodott újmilliárdosok henye, szinte értelmetlen életéről mesél, van benne szerelem, féltékenység és halál. Mindez azonban mellékes. A nagy Gatsby, akit szinte meg sem ismerhetünk, akit csak kerülgetnek, mint lepkék a fényt, mégis föl-fölvillanó megjelenésével valósággal felvillanyozza a színpadon álló színészeket.


Perpetuum mobile, örökmozgó

A nagy Gatsby első részében csak azt látjuk, hogy egy másodpercre sem áll meg az élet a színpadon, a színészek fantasztikusan táncolnak, énekelnek, bukfenceznek, gúnyolódnak, sírnak és nevetnek. A nézők azt érezték, hogy ezek a gazdag ifjoncok már semmi másban nem találnak élvezetet, csak az eltorzított valóságképekben. Ifj. Vidnyánszky Attilának, a rendezőnek szerintem az egyik legnehezebb feladata volt összeválogatni fiatal, vad és éhes színészeket, akiket „Csináld fiam, amit csak tudsz!” felkiáltással ráeresztett a színpadra. Ez olyannyira sikerült neki, hogy az előadás heve és hangulata a nézőket sem hagyta hidegen. Sőt, a színészek jelmezben, sminkben a szünet tíz percét is végigtáncolták vad zenére az előcsarnoktól a nézőtérig, volt, aki az első emeleti páholyból lógott ki. Eszembe nem jutott, hogy ez valami mesterkélt dolog lenne. Egyetlen néző sem került ki A nagy Gatsby hatása alól. A második rész egy kicsit prózaiabb lett, ifj. Vidnyánszky arra is gondolhatott, mégiscsak illene tudni, miről szól a darab. 


A siker nem kíván magyarázatot

Az előadás szereplői együtt voltak szenzációsak, de az ügyelőtől a nagyszerűen játszó zenekarig, a jelmeztervezőtől az asszisztensekig, a díszlettervezőtől a karnagyig mindenki egyformán dicséretet érdemel. Újra ki kell emelnem a színház vezetését, amiért ilyen merészen választottak darabot és rendezőt. Az előadás végén ifj. Vidnyánszky Attila szinte félve lépett a közönség elé, hogy megköszönje a vastapsot, de inkább átruházta a sikert a szereplőgárdára, az alkotótársakra. Bátor kísérletező, aki csak addig lesz ilyen sikeres, amíg talál egy új Mount Everestet magának, és azt képes lesz megmászni is. Ha már azt hiszi, hogy a csúcson van, baj lehet. A jelek azonban azt mutatják, hogy nagy talentumhoz nagy elhivatottság is tartozik, az elhivatottsághoz pedig szerénység. Gratulálunk a Vígszínháznak!


Fotók: Vígszínház: Dömölky Dániel