RSS Feed

Ördögkatlan Fesztivál az ördög hegedűsével

(m.o.) - 2014. 04. 03. 13:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Ördögkatlan Fesztivál az ördög hegedűsével

Már alakul az idei Ördögkatlan Fesztivál programja. Van még idő augusztus 5-ig, a Katlan nyitó napjáig (amikor is este már hagyományosan a Quimby játszik majd a nagyszínpadon), és sok minden alakulhat, változhat még addig, de a távolban már most látszik néhány biztos pont – például a díszvendégek névsora.

Az idei díszvendégek: Lajkó Félix (képünkön), aki különböző formációkban muzsikál majd; a budapesti Katona József Színház elhozza a Szabadkai Népszínházzal közösen létrehozott Vörös című előadást (ami az idei POSZT versenyprogramjában is szerepel), és A mi osztályunkat is – többek között… Horváth Csaba rendező-koreográfus és a Forte Társulat is több előadással érkezik. Szintén díszvendég Lengyelország (vagyis a négy falucskában időről időre felbukkannak majd lengyel workshopok, zenekarok, utcaszínházi társulatok).
Mozart Requiemje után a csillagos ég alatt most Beethoven IX. szimfóniája következik, legalább 120 fellépővel. 

A programterv pedig nap mint nap alakul, gazdagodik, szaporodnak a biztos pontok… 
Ami nem változik: augusztus 5-9. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Beremend, Vylyan-Terasz.


Fotó: quart.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ