RSS Feed

"Fogadj örökbe egy vízibiciklit!"

Zánka - Új Nemzedék Központ - 2012. 08. 16. 15:39:39 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

"Fogadj örökbe egy vízibiciklit" néven rendeznek jótékonysági rendezvényt augusztus 20-án Zánkán, az Új Nemzedék Központban. A résztvevők a zánkai nyár egyik jelképének számító vízibicikli örökbefogadásával 200 gyermek iskolakezdéséhez járulhatnak hozzá.

A rendezvény együttműködő partnerei az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány és a vatera.hu.

A zánkai Új Nemzedék Központ egyik fontos küldetése, hogy olyanok gyerekek, fiatalok számára is elérhetővé tegye a balatoni nyaralás élményét, akiknek a családja nem engedheti meg magának ennek költségeit. Az Erzsébet tábor keretében több százan tölthettek a nyáron felejthetetlen napokat Európa egyik legnagyobb ifjúsági komplexumában, 40 fiatal pedig az Age of Hope Gyerekvédelmi Alapítvány segítségével jutott el a Balaton partjára. Az Új Nemzedék Központ az alapítvánnyal együttműködve most azért szervezi meg az augusztus 20-i "Fogadj örökbe egy vízibiciklit!" jótékonysági rendezvényt, hogy a befolyt összegből 200 gyerek iskolakezdéséhez járulhassanak hozzá taneszközök beszerzésével.

"Az egyik legfontosabb küldetésünk, hogy felkaroljuk azokat a fiatalokat, akik segítségre szorulnak, és a szociális táboroztatás egyik magyarországi bázisává váljunk. Az Age of Hope Gyerekvédelmi Alapítvánnyal közösen most azért indítottuk útjára ezt a jótékonysági rendezvényt, hogy segíteni tudjunk a gyerekek beiskolázásban is. Remélem, sokan lesznek velünk a nemzeti ünnepen és sokaknak tudunk közösen segítséget nyújtani" - mondta el Siklódi Levente, a Zánka - Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója. 

Azok, akik augusztus 20-án ellátogatnak Zánkára, 1000 forinttól bérelhetnek vízibiciklit 20 percre az Új Nemzedék Központban - a befizetett összeggel pedig a rászoruló gyerekek beiskolázást segíthetik. Akik hozzájárulnak a kezdeményezéshez egy dicsőségfalra is felkerülnek. Emellett az egyik vízibiciklit örökbe is lehet fogadni - az, aki a legnagyobb össszeget kínálja a a járműért a következő év nyarán ingyenesen használja, ráadásul a vízibickli az ő nevét viseli majd. A vízibiciklit magánszemélyek és cégek is örökbefogadhatják, a licitálást a vatera.hu bonyolítja majd.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a jótékonysági rendezvény keretében egész napos gyerekprogramok, bohócok, sportvesenyek és tombola is várja az érdeklődőket. Délután 16 órától az Új Nemzedék Központ színpadán fellép a Kanizsa Csillagai Együttes, Janicsák Veca, az R-GO és a Mystery Gang is, az estét pedig 22 órától Zánkán is tűzijáték zárja. A rendezvény házigazdája Görög Zita modell, műsorvezető, az esemény fővédnöke dr. Mihalovics Péter. 

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ