RSS Feed

Átadták a Gundel Művészeti Díjakat

MTI - 2011. 05. 30. 19:57:22 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Vörös Szilvia énekes és Palojtay János zongorista kapta idén a Gundel Művészeti Díjat zenei kategóriában. A festőművészek közül Szabó Attilának ítélték az elismerést, a Sztár-lett címet pedig Wolf Kati nyerte el.

A zeneművészeti kuratórium - Szinetár Miklós elnök, Győriványi Ráth György és Zimányi Zsófia - előtt a jelöltek hangversenyén tíz zeneakadémiai növendék mutatkozott be. A bírálók a meghallgatás után úgy döntöttek, hogy Vörös Szilvia énekes és Palojtay János zongorista kapja idén a Gundel Művészeti Díjat a zenei kategóriában.
   
A frissen diplomázott képzőművészek közül Szabó Attila fiatal festőművész Kata című festményével nyerte meg a - Virág Juditból, Kárpáti Tamásból és Szinetár Miklósból álló - kuratóriumot.
   
A Nők Lapja által támogatott Sztár-lett cím díjazottja az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Wolf Kati lett. A szervezők közlése szerint  Wolf Kati be is mutatkozott a mai Gundel-étterem megnyitásának évfordulóján rendezett díjátadó gálán, csakúgy mint a zenei díjért versenyző Pusker Júlia (hegedű), Duleba Lívia (fuvola) és Kruppa Bálint (hegedű), valamint a két nyertes, Vörös Szilvia és Palojtay János.
   
Mint azt már korábban bejelentették, az idén tízéves Gundel Művészeti Díj új elképzelések alapján működik tovább: az eddigi egyetlen kuratóriumot öt szakmai testület váltotta fel, és az elismerést ezután az életműdíj kivételével csak pályakezdés előtt állók kapják. A cél a fiatal tehetségek felkarolása, segítségnyújtás karrierjük elindításában.
   
A Színház- és Filmművészeti Egyetem legjobbjai, a fiatal írók, valamint az életműdíjas szeptember 26-án kapják meg az elismerést.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ