RSS Feed

Kitörhet az igazi taxiháború?

VP - 2010. 11. 24. 12:29:17 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kitörhet az igazi taxiháború?

Akár igazi taxiháború is kitörhet napokon belül a ferihegyi repülőtéren. A dolgok pillanatnyi állása szerint ugyanis a Budapest Airportnak (BA) nincs jogalapja ahhoz, hogy leparancsolja a Zóna Taxi autóit a reptéri a drosztokról. A BA viszont épp most írta alá az új szerződést a Főtaxival, hogy decembertől övék a reptéri fuvarozás.

A választott bíróság néhány napja a Budapest Airport és a Zóna Taxi közötti jogvitában nem teljesítette a reptér kérését. A rendkívüli felmondással eltávolítandó Zóna Taxi "birtokon kívül helyezését" kérelmezte a reptér, de a bíróság ennek nem adott helyt. Sőt, egyelőre még csak időpontot sem tűzött ki, amikor megfontolás tárgyává tennék a kérelmet. Veres István, a Zóna Taxi szóvivője a jelenlegi helyzetet úgy értelmezi, hogy jövő májusig maradhatnak a drosztokon, amikor hivatalos szerződésük lejár.

Dr. Strasser Tibor sztárügyvéd szerint jogilag egyértelmű a helyzet.

-  Ameddig a bíróság nem dönt úgy, hogy birtokon kívül helyezi a Zóna Taxit, addig a Budapest Airportnak semmi jogalapja nincs a társaságot onnan kitenni - jelentette ki a sztárügyvéd. - Az persze más lapra tartozik, ha erőszakhoz folyamodna, de én ezt egy nemzetközi repülőtér vezetőiről nem merem feltételezni.

Ebben az esetben viszont az sem kizárható, hogy a Zóna Taxi vezérkara felveszi a kesztyűt, s nem hagyja magát erőszakkal kitessékelni a reptéri drosztokról. Ez a verzió persze - hogy a jog helyett az erőszaké lesz a főszerep - egyelőre csak rémálom. Bár a Budapest Airport épp ma jelentette be, hogy decembertől a Főtaxi szállítja majd az utasokat Ferihegyről. Nagy kérdés, hogy a Főtaxi mit lép, ha a Zónások nem mozdulnak a drosztokról, mert a BA bizonyára nem azt ígérte a társaságnak, hogy meg kell küzdeniük a helyekért. A budapesti taxisoknak eddig sem volt jó hírük a külföldiek körében, egy ferihegyi taxisháború csak megkoronázná ezt az imázst.
 
Fotó: x
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ