RSS Feed

Érdekesség: 41 éve hordunk trapéz farmert

Mix - 2010. 03. 11. 8:33:23 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Érdekesség: 41 éve hordunk trapéz farmert

1969-ben Levi Strauss elkezdte a trapéz farmerek eladását. 1847-ben egy bajorországi zsidó család 18 éves sarja, Levi, apja halála után úgy döntött, Amerikában próbál szerencsét. Akkor még nem sejthette, hogy ezzel a cselekedetével a történelem egyik legelterjedtebb viseletét alapozza meg...

Eleinte unokafivére rövidáruboltjában segédkezett, majd amikor beköszöntött az aranyláz évei, neki sem volt maradása New Yorkban, hanem követte több ezer kortársát Nevadába. Ő ugyan nem az aranyért indult útnak, de azért az aranytojást tojó tyúkját mégis itt találta meg. Unokafivérétől, David Sterntől útravalónak egy szállítmányra való durva szövésű vitorlavásznat kapott, melyet sátoralapanyagként szeretett volna értékesíteni az aranyásóknak.





Mikor megkérkezett, hamar felmérte a helyzetet, és megállapította, hogy semmi szükség sátrakra, inkább a jó erős nadrágoknak lenne keletje, amelyek kibírják a sok térdelést, sarat, vizet, forró homokot, egyszóval állják a sarat keményen. Akkoriban a férfi nadrágok nagyon drága gyapjúból készültek, hiszen még nem találták fel a műszálat. Ekkor világosodott meg Levi: milyen lenne a munkaruha vitorlavászonból? Ezután az üzlet már sínen volt, az első ruha megvarrása után Strauss értesítette bátyját, aki azonnal üzletet látott a kezdeményezésben és San Franciscóban nyitottak egy szabóműhellyel egybekötött boltot, ahol árusítani kezdték a vitorlavászonból készült strapabíró munkaruhát. A cégtáblán pedig megjelent az azóta fogalommá vált Levi Strauss & Co. felirat.





A legenda szerint nem sokkal azután, hogy 1873-ban feltalálta a farmernadrágot, Levi Strauss úgy mutattta be a Levi's Jeans márka kimagasló minőségét, hogy két lóval ellenkező irányba húzatta a nadrágokat. A nadrágok kiállták a próbát, és ezt jelzi 1886 óta a Levi's nadrágok övrészén a két lovas embléma.



A márka ereje

A vállalkozás is olyan erős, mint a nadrágok. Nincs még egy márka, amelyik fel tud mutatni 150 évnyi sikert a divat tűnékeny világában. Nincs még egy olyan cég, amely megközelítené a 4 milliárd dolláros éves forgalommal jelzett globális jelenlétet a farmer- és utcai nadrág piacon.





A legendává vált farmer igen gyorsan megihlette a nagynevű divatcégeket - rengeteg kollekcióban bukkan fel időről időre - és nemcsak nadrág formájában. Ez a régi vitorlavászon nagyon megihlette a tervezőket: szoknyát, ruhát, zakót, fürdőruhát, de még esküvői ruhát is készítettek farmerból. Napjainkban már két és fél milliárd méter farmer anyagot dolgoznak fel, főként Amerikában, ahol a farmer a nemzeti öntudat egyik szimbólumává vált, itt egy átlag lakosra hat-hét farmer jut évente.






Ez történt még március 11-én

1810 – Bonaparte Napóleon képviselői útján Bécsben (per procurationem) feleségül veszi I. Ferenc osztrák császár leányát, Mária Ludovika főhercegnőt (aki Mária Lujza néven lesz a franciák császárnéja).
1849 – Bem tábornok Segesvárról indított ellentámadással legyőzi Puchner császári csapatait, és elfoglalja Nagyszebent.
1941 – Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök aláírja a kölcsönbérleti törvényt, mely lehetővé teszi, hogy az USA fegyvereket szállítson szövetségeseinek.
1970 – Agrárreform Peruban.
1983 – Ausztráliában Bob Hawke alakít kormányt.
1985 – Mihail Gorbacsovot választják meg a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkárává.
1997 – Paul McCartneyt, a Beatles volt tagját, lovaggá üti II. Erzsébet brit királynő.


Ezen a napon születtek

1544 – Torquato Tasso itáliai barokk költő († 1595)
1842 – Eötvös Károly magyar újságíró, szerkesztő († 1916)
1887 – Raoul Walsh amerikai filmrendező, az AMPAS művészeti akadémia alapító tagja († 1980)
1893 – Szondi Lipót magyar származású svájci pszichiáter († 1986)
1906 – Bánhidi László magyar színész („Matula bácsi”) († 1984)
1921 – Astor Piazzola argentin zeneszerző, zenekarvezető, harmonikás († 1992)
1926 – Ralph Abernathy amerikai lelkész, polgárjogi harcos, Martin Luther King munkatársa, utódja 1927 – Dempsey Wilson amerikai autóversenyző († 1974)
1930 – Sándor Iván József Attila- és Kossuth-díjas magyar író, esszéista
1930 – Troy Ruttman amerikai autóversenyző († 1997)
1935 – Sandra Milo olasz színésznő
1943 – Arturo Merzario olasz autóversenyző
1943 – Lukáts Andor magyar színész, rendező
1948 – Dominique Sanda francia színésznő
1950 – Bobby McFerrin amerikai dzsesszénekes, karmester
1950 – Katia Labèque francia zongoraművésznő, Marielle Labèque nővére
1951 – Palotás Dezső erdélyi magyar költő, író, grafikus († 1999)
1952 – Douglas Adams angol író, költő († 2001)
1953 – Bölöni László magyar labdarúgó, edző
1953 – Derek Daly ír autóversenyző
1955 – Nina Hagen (er. Catharina Hagen) német (NDK) popénekesnő
1959 – Nina Hartley (sz. Marie Louise Hartman) amerikai pornószínésznő
1974 – Dombóvári Vanda műsorvezetőnő
1974 – Turi Géza magyar labdarúgó
1979 – Joel Madden amerikai zenész, a Good Charlotte énekese
1979 – Benji Madden amerikai zenész, a Good Charlotte gitárosa
1979 – Száraz Dénes magyar színész
1984 – Justin Spring amerikai tornász
1987 – Ngonidzashe Makusha zimbabwei atléta
1989 – Anton Yelchin amerikai színész
1990 – Reiley McClendon amerikai színész



Március 11-én haltak meg

1817 – Aranka György tudományszervező, költő, író
1839 – Gorove László magyar író, az MTA tagja
1883 – Alekszandr Mihajlovics Gorcsakov herceg, orosz cári diplomata, külügyminiszter
1899 – Than Mór magyar festőművész
1911 – Jacobus Henricus van ’t Hoff fizikokémikus, a reakciósebesség, a kémiai egyensúly és az ozmotikus nyomás kutatója, 1901-ben az első kémiai Nobel-díj birtokosa
1913 – Lengyel Béla vegyész, akadémikus, egyetemi tanár
1915 – Márkus József Budapest főpolgármestere
1950 – Kallós Ede magyar szobrászművész
1951 – Zsupánek János magyarországi szlovén költő
1955 – Sir Alexander Fleming Nobel-díjas skót orvos, bakteriológus, a penicillin felfedezője
1957 – Richard Evelyn Byrd amerikai repülőtiszt, sarkkutató, felfedező
1963 – Jean-Marie Bastien-Thiry francia alezredes, a De Gaulle elnök elleni merényet szervezője 1977 – Alberto Rodriguez Larreta argentin autóversenyző
1992 – Norm Hall amerikai autóversenyző
1995 – Dick Fraizer amerikai autóversenyző 
2006 – Szlobodan Milosevics Jugoszlávia volt szövetségi elnöke
2009 – Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező

Forrás: wikipédia


Fotó: -a-
Lap tetejére