Kordon blőd - életveszély a Terézvárosban?
| Bencsik Gyula - 2008. 12. 16. 6:54:26 |
|
Aggódnak a helyi civilek a Hunyadi téri fákért, melyek információik szerint áldozatául eshetnek a Terézvárosi Önkormányzat által állítólag a terület alá tervezett mélygarázs építésének. A hivatal múlt hét végén nejlonszalaggal kerítette be az életveszélyesnek ítélt fákat. A civilek famentő riadóláncot szerveznek, a kerület alpolgármestere cáfol és megmagyaráz.
Mi a helyzet most a Hunyadi téren?
Temesvári Szilvia, a Kincsünk a Piac - Hunyadi tér nevű csapat tagja: Olyan nejlonszalagokkal zárták le a teret múlt pénteken, amilyet a rendőrség szokott alkalmazni, ha biztosítanak egy területet, valamint egy táblát tettek ki, ami szerint pár hónapig ez így marad, amíg az életveszélyt el nem hárítja az önkormányzat. Ma már KRESZ-táblák is megjelentek a téren, amelyek szerint ott tilos a parkolás (hétfőre a szalagot valakik eltávolították - a szerk.).
Kifejezetten a tér fáinak megmentésére szerveződtek?
Nem vagyunk környezetvédők, nem kifejezetten a fák, hanem a téren álló őstermelői piac megmentésére szerveződtünk, mivel úgy tudjuk, hogy a csarnok és a piac is útjában van a mélygarázsnak. Kerületi lakosokként értesültünk róla, hogy az önkormányzat megrendelte a garázs megvalósíthatósági tanulmányát. Először még csak 120 férőhelyesre tervezték a parkolót, a helyiek számára, most már 5-700 jármű számára tervezik. Utánanéztünk, mivel jár a tervezett objektum megépítése. Például azzal, hogy nem lehetnek fölötte fák, csak apró cserjéket lehet oda ültetni. A Hunyadi teret azért szeretjük, mert az egész VI. kerületben nincs még egy ekkora magas fákkal beültetett tér. Európában egyedülálló, hogy nálunk ilyen kicsi az egy főre jutó zöldfelület nagysága. Párizs és Bécs kerületeivel számolva is mi járunk a legrosszabbul. Közben egyszer csak előállt az önkormányzat egy szakértői anyaggal, amelyből kiderült, hogy 14 fát ki kell vágni, amelyek véletlenül épp a tervezett mélygarázs fölött állnak. Rövid nyomozás után kiderítettük, hogy a szakértő pont ugyanaz a személy, aki a Jókai téren és a Nagymező utcában is szerette volna a mélygarázs fölül eltakarítani a fákat, életveszélyre hivatkozva. Szerencsére mindkét helyen állnak még a fák. Vagyis annyira életveszélyesek a fák, hogy a Jókai téren 5, a Nagymező utcában 1 éve állnak minden probléma nélkül.
Ekkor fordultak a Soproni Erdészeti Egyetem szakértőihez.
Azt gondoltuk, hogy sürgősen szükségünk van egy független szakértői véleményre, amelynek elkészítéséhez kértük fel az egyetemet. Ők azt mondták, hogy csupán egyetlen fát kell kivágni, de azt sem a kora miatt, hanem mert éveken keresztül nem gondozták rendesen az önkormányzat illetékesei; további három fát pedig 5 éven belül kell kivágni. Az általunk készíttetett szakvélemény eljuttattuk Verók István polgármesternek, aki erre az előbb említett módon lezáratta a teret. Magyarán: március óta van egy állítólagos szakvéleménye, hogy a téren 14 fa jelent életveszélyt, semmi lezárás, majd most, amikor mi előállunk egy olyan szakvéleménnyel, hogy egyetlen fa veszélyes, akkor lezárat. Azért az vicces, hogy a hivatal egy kifeszített nejlonszalaggal akarja megvédeni a lakosait a kidőlő fáktól. Azt is közölte az elöljáró, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától kért egy igazságosztó szakvéleményt, amelyet már egy hónapja megrendeltek. Érdeklődtünk az MTA-nál, ahol mondták, hogy semmiféle megrendelést nem kaptak a VI. kerülettől.
Önöknek mennyi időbe került a soproni szakértőket a Hunyadi térre szervezni?
Körülbelül két hétbe. Ráadásul az Akadémián azt is mondták, hogy ők sem tudnak jobb szakvéleményt kiállítani a Soproni Egyetem munkatársainál. Közben megtudtuk, hogy akit az önkormányzat elfogad szaktekintélynek, az egy biomangalica-tenyésztő az Állatorvos tudományi Egyetemről, aki az MTA levelező tagja.
Kezdeményeztek személyes beszélgetést Verók úrral?
Többször is, nem mindig sikerrel. Amikor arra gondoltunk, hogy kérünk független szakértői véleményt, akkor pont sikerült. A polgármester megígérte, hogy amíg megérkezik az általunk kért vélemény, addig nem vágat fákat; a napokban gallyazás történik. Aggódunk a folytatás miatt, ezért riadóláncot szerveztünk. Eddig mintegy kilencven fő jelentkezett a felhívásunkra, de folyamatosan csatlakoznak hozzánk újabb érdeklődők. Melyek a további terveik?
A tér környékén lakó társaink folyamatosan szemmel tartják a fákat, ma reggel épp az egyikük jelentette a gallyazás megkezdését. Készek vagyunk akár a testünkkel is megvédeni a fákat. (további információért ld. A Kincsünk a Piac - Hunyadi tér csoport honlapját: http://lmv.hu/hunyadi)
Milyen szakvélemény alapján nyilvánított 14 Hunyadi téri fát életveszélyesnek a Terézvárosi Önkormányzat?
Hegedűs Károly alpolgármester: Két igazságügyi szakértői vélemény áll rendelkezésünkre, a VII. kerület, mint eljáró hatóság ezekre a szakvéleményekre alapozva határozatban kötelezte az önkormányzatunkat, hogy ezeket a bizonyos fákat cserélje ki.
Az ön által említett szakértők szakértőbbek a soproni egyetem szakértőinél?
Két megjegyzésem van. Az egyik, hogy az említett soproni szakértők megállapították, hogy egyetlen fa életveszélyes, amit azonnal el kell távolítani, ez rendben van. Ám megállapították azt is, hogy áll még ott néhány fa, amelyeket 5 éven belül ki kell cserélni, mert az állapotuk már nem teljesen egészséges. Laikusként azt gondolom, hogy valami vagy jó, vagy nem jó. Ha valami 5 éven belül balesetveszélyes, az jelenti azt is, hogy akár már holnap, holnapután vagy 1 év múlva balesetet okozhat. Az ilyen szakvéleményeket, amelyek kicsit vemhesek, kicsit nem vemhesek, kicsit fenntartással fogadom. A másik megjegyzésem, hogy a Soproni Egyetem eljáró szakértői, bár a hozzáértésüket nem vonom kétségbe, nem szerepelnek az igazságügyi szakértői névjegyzékben.
A civilek azt állítják, hogy a Tudományos Akadémián azt mondták nekik, hogy a soproni szakértők véleménye számukra elfogadható. Viszont ha önök szerint valóban életveszélyes ez a 14 fa, akkor nem valószínű, hogy kifeszített nejlonszalagokkal megvédhető a polgárok testi épsége.
Nem vitatom, hogy az volna a teljesen korrekt megoldás, ha kvázi hermetikusan elzárnák a területet az emberek elől. Ilyen tervek egyelőre nincsenek, ellenben az élet- és balesetveszély közvetlen fennállását elhárítottuk. Nevezetesen azokat az ágakat, amelyek elszáradtak, illetve a közvetlen veszélyt jelentették, azokat szakszerűen eltávolították a Főkert munkatársai.
Tehát most nem kell attól tartani, hogy - miként az máshol előfordult - egy fa egyszerűen rádől valakire.
Nehéz megmondani, hogy mikor kell ettől tartani. Per pillanat szélcsendes idő van, nincs jegesedés, nincs zúzmara, vagyis jelenleg nem rakódik a fákra olyan súly, amit az már nem tudna elviselni. Ha viszont egy közepes erősségű szél kerekedne, én nem aludnék nyugodtan.
Gyanúsnak tartják a civilek, hogy az ominózus 14 fa épp azon a területen helyezkedik el, ami alá a mélygarázs építését tervezik.
Ez csúsztatás a részükről, hiszen az említett 14 fa a tér legkülönbözőbb pontjain áll. Előrebocsátom, hogy most nem is mélygarázsról van szó, hanem az élet- és balesetveszély megszűntetéséről. Hozzáteszem, hogy pillanatnyilag nincsenek tervek sem a mélygarázs vonatkozásában, nincs benyújtva engedélyezési kérelem, nincs kivitelezési terv. Igaz, már nagyon régen, 1999-2000 környékén az akkor még fideszes vezetésű Terézváros kötött mélygarázs ügyben egy projektszerződést valamilyen céggel, tehát még csak nem is mi kezdeményeztük a dolgot. Érdekes, amikor a baloldal került hatalomra a kerületben, akkor az általuk kitalált és üdvözítőnek tartott tervvel rögtön szembefordult a Fidesz. Meggyőződésem, hogy a mostani tiltakozásnak jelentős mértékben, ha nem kizárólagosan a politikai feszültségkeltés a fő célja, amihez a fák csak ürügyet szolgáltatnak.
Elképzelhetőnek tartja, hogy a helyi civilek közé befurakodott az ellenzék, csak hogy önöknek keresztbe tegyen?
Miután Illés Zoltán, a Fidesz VI. kerületi képviselőcsoportjának elnöke vezeti ezt a csoportot (a helyi civileket, a szerk.), van okom feltételezni a Fidesz és civilek közötti kapcsolatot.
Mindenesetre a civilek azt is kifogásolják - alighanem joggal -, hogy kevés a fa a kerületben. Ha még ezt a 14 fát is kivágják, még kevesebb lesz.
A határozat nem a fák kivágását rendelte el, hanem a cseréjüket. Tehát ha kivágunk 14 fát, mert balesetveszélyesek (amire most nem fog sor kerülni, mert telepíteni újakat nem lehet), 17 előnevelt, tehát masszív, 15-20 centis átmérőjű, életképes, lombkoronával rendelkező fát tervezünk a helyükre ültetni, ugyanoda, a térre. Leszögezem: a Hunyadi téri csarnok és a piac a mostani funkciójában meg fog maradni, ezt senki nem akarja megváltoztatni. A civilek kezdeményezéseire pedig továbbra is teljesen nyitottak vagyunk.
Terézváros hivatalos állásfoglalása itt olvasható.
Fotó: Papp Mónika
|