RSS Feed

És mennyi szerelem!

M. A. - 2008. 10. 30. 15:25:56 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

És mennyi szerelem!

A Madách Színház társulata nem pihen. Alig hogy túl vannak az Anna Karenina bemutatóján, máris itt van a következő darab. Neil Simon És mennyi szerelem! című vígjátékát januárban mutatja be a teátrum. A szereplőknek a héten megvolt az első olvasópróbájuk.

Neil Simon darabjának két állandó szereplője van, akiket Oroszlán Szonja (Sophie Rauschmeyer) és Szente Vajk (Norman Cornell) testesít meg. Rajtuk kívül két népszerű színész is csatlakozik a darabhoz, akik eddig nem fordultak meg a Madách Színház színpadán. Csányi Sándor és Fenyő Iván felváltva játsszák majd Andy Hobart karakterét. Szirtes Tamás igazgató által rendezett komédia olvasópróbái már megkezdődtek, és hamarosan a közönség is láthatja a két fiatalember és egy lány nem mindennapi találkozásának körülményeit.

A téma egészen hétköznapi, a szerelem. Mindenki volt már - de ha nem, akkor majd lesz - szerelmes. Szenvedünk, olykor küzdünk a reménytelenséggel, vagy éppen tartós kapcsolataink születnek. A komédia az egyik legtitokzatosabb pillanatot formázza meg, a szerelem megszületésének a pillanatát. Azt a kézzel nem fogható dolgot, amit sokszor nem tudunk szavakba önteni, csak érezzük, hogy van.

Neil Simont az emeli ki magasan a vígjátékszerzők sorából, hogy finoman árnyalva, remek iróniával, egyedien járja körül hőseit, és csakis rájuk jellemző módon engedi őket cselekedni. A színhely egy San Francisco-i legénylakás, amelynek két fiatalember lakója több-kevesebb sikerrel küzd egzisztenciális gondjaival. Egy nyári napon a két kritikus szellemű ifjú szomszédságába költözik egy konzervatív gondolkodású lány, aki egy pillanat alatt felborítja a fiúk addig békésnek nevezhető életét.

A művet Barabás András fordította, és a darabban elhangzó egyetlen dal Bródy János szerzeménye, amely többször is felcsendül majd a színpadon.

- Egy színész számára annál izgalmasabb egy szerep, minél kevesebben vannak a színpadon - mondta Oroszlán Szonja a háromszereplős darabról. Sokkal nehezebb is a feladat, ha 2-3 emberrel kell végigjátszani - közel három órán át - egy előadást. Vajkkal már a Producerekben nagyon jól összeszoktunk, Sanyi évfolyamtársam volt a főiskolán, Iván kettővel járt alattam, de még nem dolgoztam velük. Izgalmas és mindenképpen nagy kihívás lesz ez a darab - véli a színésznő.

- A prózai szerepekben nincs jelentősége a táncnak és az énekhangnak, ebben az esetben csak a tiszta színészi játék áll rendelkezésünkre. Egy zenés darabnál a közönség visszajelzése is gyorsabban szokott jönni. Könnyebben tapsolnak, ha felcsendül egy jó dal, vagy elhangzik egy ütősebb poén. Én azt remélem, hogy itt is lehet majd érezni, ha megáll a színpadon a levegő - nyilatkozta Szente Vajk.

Hogy mennyire kapja el a nézőket és a színészeket a szerelmi láz, annak január 9-től bárki részese lehet majd a Madách Színházban.


Fotó: x
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ