RSS Feed

Őrizetbe vették a cseh hírszerzés korábbi vezetőjét

mti - 2019. 08. 23. 17:06:45 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Őrizetbe vette a cseh rendőrség pénteken Prágában Zdenek Blahutot, a cseh civil hírszerzés (ÚZSI) volt igazgatóhelyettesét. Az ügyész csalással és hivatali visszaéléssel gyanúsítja Blahutot - jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).

    A televízió értesülései szerint a rendőrség péntek délelőtt házkutatást tartott Blahutnál. Részletek egyelőre nem ismeretesek.
    Zdenek Blahut 2014 szeptemberétől 2018 januárjáig volt a civil hírszerzés igazgatóhelyettese. Tisztségéről azután mondott le, miután a cseh sajtóban olyan értesülések jelentek meg, amelyek szerint a civil felderítés gazdálkodásában az ellenőrzések több százmillió koronás visszaélésekre bukkantak.
    A Respekt című hetilap korábbi értesülései szerint Blahutot Jirí Sasek, az ÚZSI igazgatója jelentette fel. Sasek azt kérte a hatóságoktól, vizsgálják felül azokat a mintegy félmilliárd korona értékű beruházásokat, amelyeket Blahut felügyelete alatt a ÚZSI az érdekeit kiszolgáló különféle gazdasági vállalkozásokba fektetett. Az igazgató gyanúja szerint a pénz egy része magánszámlákon landolt. 
    A Neovlivní.cz független hírportál szerint  a szociáldemokrata párthoz közel álló Blahut irányította a cseh civil felderítést, és távozása mögött valószínűleg inkább Andrej Babis kormányfő, az ANO mozgalom elnöke állt. Babis állítólag nagyon nehezményezte, hogy a szolgálat a tulajdonában lévő Agrofert holding ügyeivel is foglalkozott, ezért személyesen is támogatta Blahut mihamarabbi távozását a civil hírszerzéstől.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ