RSS Feed

Orbán rábólintott, épülhet az M3 a román határig

portfolió - 2019. 03. 15. 17:53:43 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Orbán Viktor miniszterelnök engedélyezte, hogy a magyar kormány kezdeményezzen egyeztetést a román kormánnyal a két ország közötti közlekedésfejlesztést illetően, amelynek keretében az M3-as autópályát Mátészalka felé a határig meghosszabbítva összekötnénk a Románia által tervezett gyorsforgalmi úttal. Az erről szóló döntés a tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg.

A magyar kormányfő a döntés értelmében felhatalmazza Palkovics László innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az érintett miniszterekkel egyetértésben a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje, a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet (ő, vagy az általa kijelölt személy) kézjegyével lássa el, végezetül pedig a külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel együtt terjesszék a végleges megállapodás szövegét a kormány elé.
A tervek szerint az M3-as autópálya a Mátészalka-Csenger útvonalon érné el a román határt.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ