RSS Feed

Urbán Ádám: Fotóposták a jövőnek

Csontos Tibor - 2018. 12. 19. 16:30:55 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Urbán Ádám: Fotóposták a jövőnek

Fotótörténeti pillanatról beszélt Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, amikor a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban megnyitotta Urbán Ádám Esély-Aszódi javítóintézet című fotókiállítását. Urbán Ádám édesapja, a ma már Balázs Béla-díjas fotográfus, Urbán Tamás, az újságíró iskola fotóriporteri szakának vizsgamunkájaként 1975-ben fekete-fehér képsorozatot készített az aszódi intézet lakóinak életéről. Ezt a témát ismételte meg negyven év múltán a fia, huszonegyedik századi technikával, színesben. A két képanyag most együtt látható. Interjúnk Urbán Ádámmal (képünkön).

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában beszélgetünk, aminek különös jelentősége van a kiállítása keletkezéstörténete szempontjából.

Annál inkább, mivel az aszódi képek története édesapámnál is itt kezdődött. A hetvenes évek közepén ide járt a MÚOSZ újságíró iskolájának fotóriporteri szakára, ahol Keleti Éva, Féner Tamás tanította, és ahová az Aszódi Javítóintézetben készítette el vizsgamunkáját, fekete-fehér képekben bemutatva az ottani életet. Most pedig én tartok itt előadást, workshopot a fiatal fotóriporter jelölteknek. Reálisan gondolkodóként mindig elérhető célokat tűztem magam elé. Huszonhárom éve foglalkozom fotográfiával, melyből az első tizenötöt alkalmazott reklámfotósként töltöttem el, például divatfotókat készítettem. Arra törekedtem, hogy az amúgy is szép dolgokat még szebbé tegyem a fotográfia eszközeivel, világítással, műtermi helyzetekkel. Mígnem zavarni kezdett, hogy én mindezzel nem teremtek új értéket.

 

Aszódi Javítóintézet

E szemléletváltásban szerepet játszott az, hogy édesapja elsősorban szociofotókat, dokumentumriportokat készített?

Az ő képei között nőttem fel, édesapám a börtönök, a mentősök, a rendőrök, a szipusok, a csövesek világát is fényképezte. Emlékszem, az általános iskolába kerülve a tanító néni mindenkit megkérdezett az osztályban, mivel foglalkozik az apukája. Mondták, hogy pék, mérnök stb., én pedig azt válaszoltam, hogy az én apukám börtönben van… A szünetben felhívta édesanyámat, mi történt, de ő megnyugtatta, hogy fotóriporterként jár börtönökbe, igaz, hetekre beköltözik, mert igyekszik minél jobban megismerni és bemutatni azt a világot, olykor még karácsonykor is bent van. Nem volt ez másként akkor sem, amikor az Aszódi Javítóintézetben dolgozott.

 

Aszódi Javítóintézet

Emlékszik, mikor látta először az ő aszódi képsorozatát és miként gondolt arra, hogy negyven év múltán ugyanezt elkészíti színesben?

Ismertem ezt az anyagot, ami életművének első nagy állomása volt. Elmesélte azt is, hogy miután 1975 decemberében az Aszódi Javítóintézetben kiállításon mutatták be a képeket, azonnal be is tiltották. A kiállítást megnyitó Keleti Éva szerette volna, ha Budapesten is látják ezt a sorozatot, de az egyik minisztériumi osztályvezető közölte, ezek a képek nem kerülhetnek az intézet falain kívülre. Két éve eszembe jutott, hogy vajon mi lehet az aszódi képekkel? Felvettük a kapcsolatot az intézet igazgatójával, aki elmondta, megőrizték őket, sőt néhány a házi múzeumukban is látható belőlük. Ezután Kincses Károly fotómuzeológus, édesapám és én elmentünk Aszódra. Fényképeztem és videóztam is, amikor negyven év után édesapám szembesült azokkal a képekkel, mert kíváncsi voltam, hogyan éli át újra az emlékeit. Mi tagadás, meghatódott. Egyszer csak megjegyeztem, mi lenne, ha ezeket a képeket megint kiállítanánk, és mi lenne, ha egy most, színesben elkészülő képsorozattal össze lehetne hasonlítani ezt a fekete-fehér anyagot? Izgalmas és rendhagyó vállalkozásnak ígérkezett, neki is láttunk az ötlet megvalósításának.

Milyen elképzelésekkel látott munkához és mennyi ideig dolgozott az intézetben?

Két évig dolgoztam az anyagon, nem sajnáltam rá az időt, szerettem volna a téma legmélyebb rétegéig eljutni. Többféle megközelítéssel próbálkoztam, s a végére olyan fotóanyag állt össze kiállításra és a képeket bemutató kötetbe, melynek formanyelve újszerű és nem követi a trendeket. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakemberei is emiatt figyelhettek fel erre a sorozatra. Elképzelésem szerint minél inkább el akartam különülni az édesapám által készített képektől, ezért is dolgoztam színesre. Eddig is színesben dolgoztam, a cirkuszban is, színesben fotóztam le példaképeimet, a legnagyobb magyar fotográfusokat, mindig színesben gondolkodtam.

 

Aszódi Javítóintézet

Ez utóbbiakról készült képeiből rendezett kiállítás lehetett élete első, igazán fontos tárlata.

2013-ban rendeztük a Mai Manó Házban, ami ugyanúgy a magyar fotográfia kiemelt helyszíne, mint a Robert Capa Kulturális Központ. Édesapám kortársairól lévén szó, ismerem őket, ahogyan az ikonikus képeiket is. Arra gondoltam, hogy a számomra legkedvesebb képeik társaságában mutatok be huszonöt kiváló fotóművészt. Köztük volt Balla Demeter, Korniss Péter, Török László, Baricz Kati, Tóth István „Füles”, Tóth György, Bánkúti András, Haris László…

 Korniss Péter a kortárs sorozatból

Jól gondolom, hogy ez a képsorozat volt a „belépője” a fotográfus szakmába?

Azt hiszem, igen. Ennek köszönhetően lehettem tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, s többek között a Pictorial Collectíve nevű fotós egyesületnek. Ez a kiállítás illetve az ott bemutatott képek bizonyították a fotográfiához való hozzáállásomat, az elhivatottságomat, remélhetően a szakma iránti alázatomat is. A szakmával való első „eljegyzésem” azonban mégis talán a Faludy György-sorozatom volt. 2002-ben nagy feltűnést keltett, hogy a kilencvenkét éves Faludy György nála hatvanöt évvel fiatalabb nőt vett feleségül. Megkerestem őket, kérve, hogy végig fotografálhassam a hétköznapjaikat. Az igazán polgárpukkasztó mégis az volt, amikor aktsorozatot készíthettem Faludy Györgyről és a feleségéről, Fannyról, ebből kötet is született.

A Faludy házaspár

Említette, hogy cirkuszban is fotografált.

A Fővárosi Nagycirkuszhoz az vonzott, hogy ha bekerülhetek a manézs kulisszáiba, kulcslyuk lehetek mindazoknak, akik kíváncsiak arra, mi minden egy-egy előadás közben a függönyök mögött. Hiszen mindenki csupán a csillogó produkciókat látja a nézőtérről. Több mint tíz éve dolgozom már velük, s remélem, ennek is lesz majd egy ugyanolyan ünnepe, mint amilyen az aszódi anyagnak van most.

Gumilány a cirkusz kulisszái mögött

Mellyel kapcsolatban adódik a kíváncsiskodás: hogyan sikerült megnyernie a javítóintézet lakóit, köztük a nehézfiúkat, hogy hagyják magukat fényképezni?

A lelkükbe való bejutáshoz az volt a valutám, hogy először elkészítettem róluk a pózolós, gyúrós, menő kapucnis képeket, melyeket meg is kaptak tőlem ajándékba papírképen. Talán ennek is köszönhető, hogy idővel már nem pózoltak, hanem élték a mindennapi, megszokott életüket, és úgy tettek, mintha ott sem lennék. S hogy a vezetők bizalmát is megnyertem, bizonyítja, hogy idővel már kísérő nélkül járhattam-kelhettem az intézetben.

 

Aszódi Javítóintézet

A képeiről persze kiderül, de azért elárulná, milyen ott az élet, mondjuk, a negyvenhárom évvel ezelőttihez viszonyítva?

A hetvenes években rendkívül puritán élet volt a javítóintézetben lakóké, szinte a börtönhöz hasonlított. Kivételes hely, nem a szokásos javítóintézet az aszódi. Ma már színes, barátságos és jó a légköre. Megengedik például, hogy a gyerekek maguk alakítsák, dekorálják a saját szobáikat, a lakókörnyezetüket. Fontos elmondani, hogy a kiállítás képeinek kereteit az intézet lakói készítették és a megnyitón intézeti gyerekek adtak műsort. Így szerettem volna megidézni az aszódi intézet légkörét.

 

Aszódi Javítóintézet

A most látható kiállítást, melyen édesapja negyvenhárom éve készült képei is szerepelnek, először tavaly novemberben mutatták be az aszódi intézetben. Azt a kiállítást ugyanúgy Keleti Éva nyitotta meg, miként a mostanit is.

Megtiszteltetés, hogy ezúttal is vállalta, ragaszkodom is a magyar fotográfiában általa képviselt szellemiséghez. Volt már róla szó, hogy 1975-ben ő nyitotta meg az édesapám aszódi kiállítását, ezúttal tehát már harmadszor tette ünnepélyessé ezt az alkalmat.

Mit gondol, hol tart a fotográfusi pályán?

Elégedett vagyok a magyar fotográfiai életben eltöltött elmúlt húsz évében betöltött szerepemmel. Mindemellett boldoggá tesz az is, hogy nagy szeretettel és tisztelettel foglalkozom édesapám életművével. Ami a jövőt illeti, vannak elképzeléseim, terveim, és szeretném folytatni a cirkuszi kulisszák bemutatását is, az ott készült képeimet talán sikerül majd könyv formájában is elpostázni a jövőnek. 


(Esély-Aszódi javítóintézet  - Urbán Ádám fotókiállítása a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban,VI., Budapest, Nagymező u.8. Nyitva: 2019. január 28.)


Fotó: Urbán Ádám
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ