RSS Feed

Gerilla grill a Gellért téren

M. A. - 2017. 02. 05. 17:02:27 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Gerilla grill a Gellért téren

Egészen váratlan helyszínen, a Gellért Fürdő Dunába ömlő termálvizes csatornája mellett alakítottak ki grillezésre, beszélgetésre, sakkozásra alkalmas köztéri, közösségi teret egy egyetemi kurzus résztvevői. Könnyen lehet, hogy BETON kurzus és workshop hallgatói Budapest egyik legvagányabb találkahelyét hozzák létre.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 2011-ben indult el az első BETON kurzus és workshop az S39 Hybrid Design Manufaktúra szervezésében, azzal a céllal, hogy a hallgatók először elméletben, majd gyakorlatban is megismerkedhessenek a beton kreatív felhasználási módjaival. Az egyetemi kurzuson eleinte csak a BME építész és egyéb mérnök szakos hallgatói vehettek részt, de később más felsőoktatási intézményekből is lehetett jelentkezni, így az elmúlt években már forma- és bútortervezők, valamint képzőművészek is bekapcsolódtak a munkába.

A BETON kurzus résztvevői 2015-ben a Gellért tér alatt, a Budai alsó rakparton, a Szabadság-híd melletti rézsűs területen dolgoztak. A diákok a betonból kis padokat öntöttek, amelyekről nemcsak csodás kilátás nyílik, de a folyóval kapcsolatos érdekességeket is lehet olvasni rajtuk.

A KIFOLYÓ című projekt legizgalmasabb, központi része a Gellért téri Gerilla Grill. Ez egy betonból készült, Duna-parti sütögető hely, ahol a bátrabbak a város kellős közepén, mégis a kíváncsi szemektől távol, közvetlenül a vízparton készíthetik el az ebédjüket.

Most, amikor a hőmérséklet még mínuszban van, a Dunán pedig zajlik a jég, nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a város közepén, a Gellért tér alatt, a víz mellett napozni, ücsörögni, grillezni, beszélgetni a barátokkal. A tavasz azonban hamarosan megérkezik, a projekt pedig nem áll le, hiszen a BETON kurzus februártól, a második félévben újraindul, és új diákok fognak a KIFOLYÓ továbbfejlesztésén és csinosításán dolgozni.


Fotó: Bognár Benedek
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ